2012. január 30., hétfő

Hétfő 01.30 - plug, gumilabda, folpackolás

Vasárnap este kaptam az sms-t (A) Uramtól, hogy reggel a szokott időben jelentkezzek pucéran és folpackot készítsek elő.
A reggeli menetrend pisiléssel kezdődött Uram előtt, majd a mosdóba térve a folpack is használatba került: mind a két lábamat be kellett tekerni, majd bugyit formálni egy következő darabból. Úgy nézett ki, mintha átlátszó nejlon - bugyi lett volna rajtam. Közben Uram ecsetelte a napközbeni feladataim, méghozzá, hogy a kisplugot vigyem magammal és minden pisilésnél a számban kell tartanom.
Helytelenül reagáltam erre: egy hopsszal, az igenis Uram helyett, így büntetést helyezett kilátásba.
A mosdóban végezve a kis plugot a számba kellett venni, de valószínű túl korán volt még ez nekem, mert el kezdtem öklendezni. Uram könyörületes hangulatában volt, mert kicserélhetem a gumilabdára és így folytathattam a készülődést.
A gumilabdát munkába is magammal kellett vinnem és végülis ezt kellett a számba tömnöm vizelés alatt.
A folpackot 3-ig viseltem magamon, a végére már teljesen bepállott a seggem. Mikor véglegesen lehúztam, teljesen nedves voltam alatta.
Hazamenetel előtt vehettem le a lábamról a folpackot, mondanom se kell, hogy hasonló eredményt mutatott a talpam állapota is.
Napközbeni kisebb büntetésem az volt, hogy feketén kellett innom a kávémat (normál esetben édesítővel és tejjel iszom), de elkerülte a figyelmem, hogy ez büntetés és nem megfelelően kommunikáltam le, így emiatt estére szintén büntetésre számíthatok.

Este:
A büntetésem: kis irodai iratcsipesz viselése nagyajkakon 1 percen át.

2012. január 26., csütörtök

Csütörtök 01.26. : kavicsok, análtágítás

Szerdán szabadnapot kaptam (A) Uramtól, ezért blogírásban is szünetet tartottam.
Mai feladat: kavicsot kellett mindkét lábam nagyujjához rakni felülről és így cipőt húzni.
Eleinte nagyon kényelmetlen volt, de aztán fokozatosan hozzászoktam az érzéshez, így egészen nap végéig elég jól el tudtam viselni. Viszont mikor újra fokozódott a fájdalom, már nagyon szerettem volna megszabadulni tőlük.
A másik utasítás az volt, hogy csak állva pisilhettem, a wc-vel szemben, mint egy pasi. Érdekes érzés volt, mindenképpen megalázó.
Állandó feladatok közé felkerült, hogy minden reggel az első pisilésemkor Kegel féle hüvelyizomgyakorlatként több részletben engedhetem csak a vizeletet, úgy hogy megállításkor bizonyos mp-ig vissza is kell tartanom és úgy folytatnom.

Este Uram igényt tartott még a kínzásomra, alázásomra. Análkurva nevelésem tette előtérbe, így egy órát a kis plugot viseltem, majd a nagy pluggal kellett basznom a seggem, hogy minnél inkább táguljon.Olykor egy kis pihenőt rendelt el, ami alatt más kínt okozó utasítást adott: csíptetőket kellett a nagyajkaimra rakni, majd így masztizni. 2x élvezhettem el így, majd újra a segglyukam tágítása következett. Majd újból masztizás, már csíptetők nélkül és végül úgy élvezhettem el, hogy kézzel nem nyúlhattam magamhoz. Így egy párnát tekertem a lábaim közé és azon mozogtam.2x élveztem így el.
Majd megint a nagy pluggal kellett seggbekúrnom magam, és mikor kihúztam, már kissé látható is volt az eredmény.

2012. január 24., kedd

Kedd: munkahelyi szolgálat

Reggeli feladatom az volt, hogy pucéran jelentkezzek be (A) Uramhoz, seggemben a közepes plugommal.
Egész reggeli készülődés alatt ez bennem is kellett, hogy legyen. Uram elaludt, így lekéste a figyelemmel kísérésem, de pontosította, hogy mit vár tőlem a mai napra: kis plugot vigyem magammal, illetve egy kötelet.
Amint beértem a munkahelyemre és leültem az asztalomhoz, a térdem össze kellett kötözni. Majd az első mosdóba menetelnél a kis plugot a pinámhoz rakni, mintha farkam lenne. Nagyon izgatott ez a helyzet, érdekes érzés volt, hogy egyfolytában éreztem valamit a szeméremdombomhoz nyomódni.
Délután azt az utasítást kaptam, hogy igyak olyan sűrűn, ahogy csak tudok. Ha pisilnem kell menni, akkor utána plussz egy pohárral kell innom. Mondanom se kell, hogy így közel 2,5 óra alatt megittam másfél liter vizet, amit Uram sms-ben küldött parancsai is elősegítettek.
15 órakor pedig a kis plugot a seggembe kellett nyomnom és úgy hazahoznom.
Örömömre szolgált ma is ilyen irányítás alatt lennem.

2012. január 23., hétfő

Egy szeánsz: orrkampó, Erős Pista, kötél csipesszel

Pucéran, térdelve kell várnom Uramra, seggemben pluggal, nyakamban övvel.
Első feladat, hogy gémkapocsból hajtogatott orrkampót az orromba rakjam és feszítsem fel, amennyire csak tudom és így rögzítsem a nyakamon levő övhöz.
A lábamat nejlonba kell tekerni és rá zoknit, hogy hadd izzadozzon.
És akkor egy kis pinagyötrés: Erős Pistával kisajkat és csiklót kell bekennem és masztizni. Eleinte nem érzek semmit, de ahogy a nedvemben feloldódik a csípősség, egyre jobban kezd égetni. Máor nem is érzem,hogy izgatna a masztizás, csak az égést érzem. Így elvehetem a kezem és tűrnöm kell.
Mikor csillapodik, megtisztíthatom, de csak azért, hogy újabb tortúra vehesse kezdetét.
Csipeszeket kell raknom a melleimre, de a csipeszek alá kötelet. Ugyanígy a nagyajkaimra is.
Előre rettegek, mennyire fog fájni a letépés, hiszen filmet már láttam ilyenről.
És igen, megkapom a parancsot, hogy most fogjam meg a kötél véget és hirtelen rántsam le.
Mintha több fog harapna egyszerre belém és a végén mégsem nyúlhatok hozzá, hogy enyhítsem a hirtelen égő érzést. Várnom kell, hogy a sajgó fájdalom magától elmúljon.
Kicsi szünet ez csak, mert ekkor jönnek a nagyajkak. Sok mély lélegzet, mielőtt veszem a bátorságot, hogy ott is letépjem. Összegörnyedek ültemben, hangosakat nyögök, lassan csillapodok.
Van egy hosszúkás gumilabdám, azt kell a számba tömni és leragasztani vastag cellux-szal.
Az arcom így már el is torzítva az orrkampóval, gagball-lal, amit csak tetéz a lassan meginduló nyálfolyam.
És ekkor engedélyt kapok masztizni és élvezni.
Köszönöm Uram.

Hétfő feladatok

Reggel (A) Uramat camon kis pluggal a seggemben kellett köszöntenem.
Végignézte vizelésemet, készülődésemet a munkába.
Csak a legvégén, munkába indulásom előtt közvetlenül vehettem ki a kis plugot, belerejtve táskámban, ugyanis 12-kor újra fel kellett dugnom magamnak, mindenféle sikosítás nélkül.
Nem volt a legkényelmesebb, de éreztette velem a helyem és megaláztatásom.
Végül 15 óra körül kaptam engedélyt arra, hogy kivehessem.
Este chaten már bugyi nélkül kellett Uramhoz bejelentkezni.

2012. január 22., vasárnap

1. bejegyzés

Visszakértem magam (A) Uramhoz és ennek következménye, hogy új nicket kaptam tőle.
A továbbiakban ezen a blogon fognak szerepelni a naponta kiadott feladataim, büntetéseim, utasítások.