Csak reggel tudtam elolvasni az utasításokat, mivel későn küldte a levelet (T) Uram. Így a feladatok első része teljesületlen maradt: gumilabdával a szájban készülődés, Kegel pisiléskor és négykézláb vagy törpejárásban való közlekedés. A verset elmondtam, de eléggé akadoztam közben, valahogy közben még mindig eszembe jut a péntek... Csak azért mondom el, mert engedelmes akarok lenni, de most nem jelent annyit, mint korábban.
Az öltözékemről kellett készítenem képet és a cipőimbe kavicsot rakni, amiről előtte csak szorgalomból szintén küldtem fotót.
Beérve a munkahelyemre elküldtem a menüt és (T) Uram megjelölte az ebédjeim. Szokatlan érzés volt, hogy döntenek felettem ilyenben, másrészről viszont mosolyogtató érzés.
(T) Uram elég részletességgel számoltat be mindenről, hozzá kell szoknom, hogy ennyire akar tudni mindenről.
9kor vehettem ki a kavicsokat. A reggeli kávémat pedig 1 cukorral ihattam.
Pisilésemkor csak 10 mp-ig engedhettem ki és aztán vissza kellett tartanom, abbahagyni. Nagyon rossz volt, mert pont akkor lendültem volna igazán bele a csorgatásba, de ezek után már legalább nem feszítette a hólyagom. Ezek után 10 percet várnom kellett és mehettem vissza folytatni a vizelést.
Ekkortól jegyeznem kell, hogy mikor megyek ki pisilni és mérnem, hogy meddig tart. 3 napig kell folytatnom és ebből Uram egy táblázatot fog készíteni (csak tudnám mire, de hiába kérdeztem ...). Bár ne lennék ennyire kíváncsi...
Hazaindulva a bal cipőmbe az ujjaim alá kellett raknom az egyik kavicsot és így lennem délután.
Este pedig megkaptam a holnapi feladataim ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése