Vasárnap délután kaptam meg a hétfő reggeli feladataim:
- nyakörvben és gumilabdával készülődjek, erről fénykép is készüljön
- 9-ig legyen bennem a gésagolyó, ami azt jelentette, hogy majd csak a munkahelyen vehettem ki és igen, ez nem volt a legkellemesebb, mivel a golyó hangot ad ki, ahogy a golyóban levő golyó rázkódik és elég hangos. Ezzel végigvonulni a folyosón, nem éppen feltűnésmentes, úgyhogy majd' belehaltam izgalmamba, hogy le ne bukjak.
Pénteken már Uramtól megkaptam az instrukciókat, miért kellett a pisilésem mérnem. Hétfőtől 9-15 óra között, csak másfél óránként mehetek ki pisilni és maximum 15 mp-ig pisilhetek. Elsőre nem tűnik kihívásnak, de mivel az eddigi mérések alapján ez korlátot jelent, így nyilvánvaló, hogy lesznek benne nehezebb részek. Kissé automatizáltnak és személytelennek érzem, de (T) Uram szerint kellenek a monoton dolgok is egy subnak, hogy tudjon megfelelően szolgálni, így teljesítem az előírtakat.
- és még indulás előtt X-et kellett ragasztanom a bimbóimra, amit csak hazamenetelkor vehettem le. Elég jól kiszívta most a tapasz, érdekes látvány volt, de ez volt a legizgatóbb ezen a napon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése