2012. február 1., szerda

Kedd 01.31. - kavicsok, smink,

Reggel (A) Uramat egy szexisebb fehérneműmben kellett köszöntenem (lila fűző, hozzávaló tangával).
Majd indulhatott is a szokásos 'szertartás'. Reggeli pisilés (ami annyiban volt rendhagyó, hogy a bugyit magamon kellett hagynom és aztán addig magamon is kellett tartanom, míg a fürdőbeni készülődéssel nem végeztem), tisztálkodás a fürdőszobában, smink. Mondanom se kell, nagyon kellemetlenül éreztem magam egész végig a bugyiban, de Uram biztos élvezte ;-)
Öltözékemet ki kellett egészítenem egy-egy kaviccsal a bimbóimon, amiknek nem szabadott egész nap elmozdulniuk a melltartóban. Nem is mozdultak, és nap végére elég szépen rá is 'olvadtak', enyhébb nyomot hagyva eltávolításkor.
Napközben Uram a napi két adag kávémat 1-re akarta csökkenteni, de jutalomként végül megkegyelmezett rajtam (majdnem lefejeltem a klavit álmosságomban) és ihattam délután még egyet.
Természetesen minden étkezésem, pisilni menetelem engedélyhez volt kötött.

Örültem, hogy ezen a napon is kontroll alatt voltam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése