2012. február 7., kedd

Vasárnap 02.05. - kis plug glicerinnel, csipeszek

Vasárnap nyelvemet lógatva kellett chatelnem (A)Urammal, jól átáztatva ezzel a rajtam levő felsőt, illetve aztán több zsebkendőt, amit odaraktam még nedvfelszívás céljából.
A későbbiekben 2 jégkockát kellett a seggembe dugni, majd eltömítésként pedig a kis plugot bekenve glicerines szappannal. Ennek meg is lett a hatása, mert kb. 7 - 8 perc után már annyira felszívódott a glicerin, hogy bélgörcsöket okozott. Mondanom se kell, hogy az engedély elolvasása után vagy 10 percet minimum a wc-n töltöttem.
Mindezek mellett nem kaptam engedélyt, habár már nagyon zavart, hogy leborotválhassam a pinám egymagamban, mert (A) Uram is látni akarta a folyamatot, így másnap reggel ez már egy biztos feladatnak tűnt ...
Visszatérve a fürdésből még egy kis játékra volt idő, így 7 csipeszt kellett elővennem. 4-et pinára, 2-t bimbóra és 1-et nyelvre. Egyszerű volt a feladat, masztiznom és élveznem kellett és mihelyst elértem az orgazmust egy csipesz lekerülhetett, de abbahagyni nem hagyhattam csak a 7.ik után, amit addig kellett nyújtani, ameddig csak bírtam.
Először a bimbóimról szedtem le a csipeszeket, majd a pinámról kettőt, ezt követte a nyelvemen levő és végül megint a pinám megszabadítása.
Élvezőrobotnak éreztem magam a végére, már nagyon meg sem tudtam különböztetni, hogy mikor fejeződik be az egyik élvezetem és mikor kezdődik az újabb.

Köszönöm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése